Ezt a blogot elsősorban azért indítottam, hogy tudjam magam kontrollálni. Vissza tudjam majd nézni a most remélt fejlődésemet a Forex befektetési forma kiaknázásával.
Hogy ki vagyok én?
Miskolci József vagyok. És mindjárt az elején le kell szögeznem, egyáltalán nem vagyok pénzügyi zseni. Nem vagyok pénzügyi befektetési tanácsadó. Ezen a téren teljesen átlagember vagyok. Tehát ez nem egy szakértői oldal, hanem épp ellenkezőleg. Egy amatőr oldal.
2008.09.08-án kezdtem "tőzsdézni" a devizákkal. Miért?
Nagyon sokszor olvastam már a forex-ről, mint egy csodálatos lehetőségről, ahol az átlagosnál jóval nagyobb hozammal lehet szaporítani a pénzünket. Persze az ember nagyon sokszor belefut "csodálatos" és kecsegtető lehetőségge az interneten, ha pénzkeresési témában keresgél. Ezért már kellőképpen fel vagyok én is vértezve egyfajta immunitással az ilyen ajánlatokra.
Egy-két hónapja azonban adódott egy olyan lehetőségem, hogy befektetik nekem a pénzem egy magas hozamú konstrukcióba, ha úgy gondolom. Azt hogy ki és hol tette ezt az ajánlatot, az nem is lényeges, de kipróbáltam. 100$-ral léptem és egy hónap alatt 32$-t "kamatozott". És utólag ki tudtam deríteni, hogy bizony forex-en kamatoztatták a pénzem.
Ez volt az a lökés, amikor eldöntöttem, kipróbálom én is.
Korábban hallottam már olyan programról, amely elvégez helyettünk egy elemzést és megmondja nekünk, hogy adjunk, vagy vegyünk a devizapiacon. Megfogadva a tanácsait jó sok pénzt kereshetünk. Csakhát bizony sokba került a havidíja és még a kezdőtőkém sem volt meg hozzá. De az újúlt lelkesedésem miatt keresgélni kezdtem a témában és találtam egy programot, amely nem havidíjas és "csak" 100$-ba kerül.
Nosza gondoltam. Akkor kipróbálom.
Ezt a programot Forex Killer-nek hívják. Ezt kezdtem el tesztelni most hétfőn, azaz két napja. Szerencsére lehetőség van egy demó számlával kezdeni, így nem valódi pénzzel játszva kitapasztalhatjuk a programot 5000$ virtuális pénzzel. Én meg is tettem.
Hogy milyen eredménnyel? Erről fogok beszámolni itt, remélhetőleg sok-sok számomra kedvező hírrel.
Most megyek és forexezem egy kicsit.